Periféria Egyesület Nyíregyháza

CSAPATMUNKA

 

A Periféria Egyesületben a csapatmunka a szakmai munka alapja. Minden szolgáltatásban team-ek működnek, hiszen már a kezdetek a közös munkáról szóltak, és ez ma sem változott.

 

A Periféria Egyesület megalakítását szociális munkások határozták el 1995-ben. Az alapítók egy félévvel korábban szerezték meg általános szociális munkás diplomájukat a DOTE Egészségügyi Főiskolán, Nyíregyházán. Az Egyesületben az első munkatársak szociális munkások és szociális munkás szakos főiskolai hallgatók voltak, akik mindannyian önkéntes munkát végeztek.

 

A "hőskorban" hatalmas szakmai hittel és cselekvési vággyal fogtunk hozzá az utcai szociális munkához. Közösen terveztünk, párokban jártuk az utcákat és kerestük fel a hajléktalanokat, gyűjtöttük az információkat, kezdeményeztük új szálláshelyek kialakítását és nappali melegedő megnyitását a városban. Az első öt évben három szociális munkás és huszonöt szociális munkás szakos hallgató kapcsolódott be önkéntesként az utcai szociális munkába. A belterjes szociális szakmai közeget új, szakmán kívüli önkéntesek csatlakozásával próbáltuk áttörni. Sikereink is voltak ezen a téren, mert megtaláltak minket azok a későbbi kollégák, akik a segítés szándékával jelentkeztek önkéntesnek hozzánk. A bővülés következő állomása azt volt, amikor a Gyermekprogramban felismertük, hogy egyes programelemekhez új szakemberekre lesz szükség, és pszichológus, pedagógus, fejlesztő pedagógus, védőnő csatlakozott hozzánk.

 

Főállásban 1997-től alkalmazunk szociális munkás/szociálpolitikus szakképzettséggel rendelkező kollégákat. Szociális munkás kollégáink közül többen főiskolai hallgatóként önkéntes munkát végeztek nálunk. Őket sikerült megtartani, és velük együtt fejleszteni a szolgáltatásokat. Jelenleg 7 diplomás szociális szakembert alkalmazunk, akik mellett megbízási szerződéssel más szakemberek és önkéntesek dolgoznak programjainkban.

 

A Periféria Egyesület kezdetben a segítők számára egyet jelentett azzal, hogy a szociális munkának terepe van! Most annyiban változott a helyzet, hogy különféle szabályzók megkövetelték a szolgáltatások "intézményesülését", azonban az érzés ugyanaz maradt: a Periféria Egyesület egy közösség és a szociális munka terepe, ahol mi magunk találjuk ki a programokat, magunk valósítjuk meg azokat, együttműködünk, és fejlesztünk a szolgáltatásokat igénybevevők helyzetének javítására és a magunk örömére.

 

Dr. Szoboszlai Katalin Ph.D.

 

Közérdekű adatok

Kapcsolat

Periféria Egyesület Nyíregyháza