TÖRTÉNETÜNK
1994. júniusban végeztünk a főiskolán. Szociális munkás diplomával zsebünkben, nagy tervekkel vágtunk neki az életnek. Somogyiné Anikó a családsegítőben kezdett dolgozni, és Pattyán Lacival (Sz K.) gyakornokok lettünk a nyíregyházi szociális munkás képzésben. Alig kezdődött el az új tanév, és Lacival éreztük, hogy nagyon hiányzik a szakmai munka. Az oktatással még csak ismerkedtünk, és mellette nagyon vágytunk arra, hogy a gyakorlatban kipróbálhassuk magunkat.
Október hónapot írtunk már, amikor Anikó felhívta a figyelmünket arra, hogy a családsegítő központ nem törodik a hajléktalanokkal. A családgondozók némi információ és ruha adomány átadása után befejezettnek tekintették a hajléktalanná vált emberekkel való törődést.
Ezt nem hagyhattuk annyiban, és néhány volt csoporttárs bevonásával elkezdtünk utcai szociális munkát végezni. Mi öten, volt csoporttársak, szociális munkások: Ferenczi Gábor, Pattyán László, Somogyiné Katona Anikó, Szoboszlai Katalin és Vágó Beáta. Közülünk Lacinak voltak ismeretei az utcai szociális munkavégzéséről, mivel még főiskolás korunkban részt vett egy „utcai munkás” képzésben.
Köztünk már az elején egyetértés volt abban, hogy az utcai munkát szociális munkának tekintjük, és azokkal az ismeretekkel, eszközökkel és értékekkel dolgozunk, melyek a szociális munkára jellemzőek, és így a szociális munkát jelentik. Az első perctől kezdve szociális munkások és önkéntesek voltunk a terepen. Szakmai tudásunk, a szociális munkából adódott. Intézményi háttér és pénz nélkül, szakmai hittel fogtunk a munkához, és így természetes volt, hogy önkéntesek leszünk.
Zsíros kenyérrel és teával felszerelve, párban jártunk. Azokat a helyeket kerestük fel, ahol vélelmeztük a hajléktalanok jelenlétét. Ahogy megismertek minket, egyre többször kaptunk információkat maguktól a hajléktalan emberektől, önmagukra és másokra vonatkozóan. Szerettük volna, ha a megismert információk nem csak a találkozásnak szólnak, hanem objektív adatok formájában is értelmezhetővé válnak. Így került sor, már ezen a télen az első kérdőíves felmérésre. Célunk volt a hajléktalan emberek megismerése és problémáik feltérképezése. Kutatásunk összegző megállapításai a következők voltak:
1. szükség van utcai szociális munkára a hajléktalanok felkutatása érdekében,
2. szükség van az éjszakai szálláshelyek férőhelyszámainak jelentos bővítésére.
Az előbbi feladatot magunknak fogalmaztuk meg, az utóbbival megkerestük a helyi önkormányzatot. Ekkor, 1995. januárban mínusz tíz fok alatti hideg napok voltak. Jelzésünkre néhány nap alatt, ideiglenes éjszakai szálláshelyet nyitott az önkormányzat a Bokréta utcai volt rendőrségi épületben. Ami történt, sikernek éltük meg, és a munka folytatására ösztönzött minket. 1995 elején jártunk, amikor felvetődött, hogy olyan keretet kellene adni a munkához, ami alkalmas a szakmai munka végzésére és pénzforrások teremtésére.
Anyagilag nagyon rosszul álltunk, ugyanis pénzzel nem rendelkeztünk, egyedüli támogatónk a Vöröskereszt megyei szervezete volt, ahonnan természetbeni adományként élelmiszert kaptunk a hajléktalanok számára.
Megfelelőnek az EGYESÜLET formát tartottuk, ezért Alapszabályt írtunk és februárban alakuló Közgyűlést tartottunk. Mindenki hozta a társát a magánéletébol, így megvolt a szükséges tíz fő a Periféria Egyesület megalakulásához. Fő feladatainknak az utcai szociális munka végzését és a forrásteremtést tartottuk. A szakmai munka folyamatosságához újabb önkéntes segítőket hívtunk.
Szerencsére a szociális munkás szakos hallgatók nagyon fogadókészek voltak, és hamar bekapcsolódtak a munkába. 1995 tavaszán már legalább tízen jártunk rendszeresen az utcára. A forrásteremtés nehezebb ügy volt. Megéltük gyakorlatlanságunkat a pályázatok írása és a döntéshozókkal való tárgyalások terén. Nem adtuk fel, és néhány hónap elteltével sikereket könyvelhettünk el. A megyei önkormányzat hatvankétezer forintos támogatása volt az első pályázati bevételünk.
1997. január 1-e kiemelkedo dátum a szervezet életében, mivel innen indult az a Phare mikroproject, amit utcai szociális munka végzésére nyertünk. Az első komoly nyertes pályázati támogatás volt, amiből szociális munkást alkalmaztunk főállásban és a működési költségeket tudtuk finanszírozni. Ebben az évben elértük, hogy az önkormányzattól saját használatba kaptunk egy (kis)irodát a Nappali Melegedő Árpád utcai épületében. A következő évre Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése egy millió forintos támogatást hagyott jóvá az Egyesület számára. Ez az összeg egészen 2002-ig nem változott.
Közben önkéntesekkel dolgoztunk az utcán, rendszeres pályázat írással igyekeztünk forrást teremteni. Nagyon hamar bekapcsolódtunk az országos szakmai vérkeringésbe. Mind az utcai szociális munkát végőkkel, mind a hajléktalan ellátásban dolgozókkal igyekeztünk kapcsolatot kialakítani és megtartani. Sokat tanultunk a budapesti, pécsi, tatabányai kollégáktól, és reméljük, hogy mi is tudtunk nekik adni.
A hajléktalan emberek mellett látókörünkbe kerültek az utcai prostituáltak, akik a város belterületi részein tevékenykedtek. Szerettük volna velük felvenni a kapcsolatot, de gyakorlati tapasztalataink hiánya először arra ösztönzött minket, hogy tatabányai utcai segítő kollégákkal beszéljük át szakmailag az utcai munkának ezt a területét. Mindezek után két utcai munkásunk önkéntesként kezdett a prostituáltakkal dolgozni. 1998-tól kaptunk olyan szakminisztériumi pályázati támogatásokat, melyekből a hajléktalanokra irányuló utcai szociális munkát nagyobb biztonsággal végeztük. Ebből adódott, hogy minden évben a pályázati
források függvényében tudtunk tervezni. Ekkor jött az a lehetőség, ami szociális információs szolgálat kialakítására nyújtott pályázati forrásokat. Megpályáztuk, és támogatást nyertünk ingatlan vásárlásra és iroda kialakításra. Ebből a forrásból vásároltuk meg a Nyíregyháza, Szarvas u. 29. szám alatti lakást, amit irodává
alakítottunk át. 1998 őszén újabb lehetőség adódott a szakmai munka szélesítésére. A SOROS Alapítvány „Utcagyerek programja” pályázati forrást kínált, utcai munkával foglalkozó non-profit szervezetek számára. A kétfordulós pályázatot megnyertük és két évre támogatást kaptunk egy gyermekprogram beindítására, bér és működési költségeinek finanszírozására. Ebből két fő szociális munkást tudtunk alkalmazni, akik mellett önkéntesek dolgoztak. A működési költségekből jelentős eszközfejlesztést tudtunk beindítani.
1999-től a Periféria Egyesület kiemelkedően közhasznú szervezetként működik, programjait és szolgáltatásait az Alapszabályban meghatározott célok alapján szervezi és működteti.
2017. június – Kiemelkedő szakmai teljesítményünk és a fedél nélküliek körében végzett áldozatos munkánk elismeréseképpen, a hajléktalanokért végzett szociális munka intézményi kategóriájában Jószolgálati-díjban részesültünk.
Dr. Szoboszlai Katalin Ph.D.